Budapest

Budapesti Tavaszi Fesztivál

Fesztivál

A kultúra megőrzése, támogatása és az összefogás talán még sosem volt ilyen fontos – nem tartják meg a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált

Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, ugyanakkor a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.


„A nézők, az alkotók, a háttérben dolgozó kivételes szakemberek biztonságánál és egészségénél nincs fontosabb. Ez most az összefogás, az egymásra figyelés ideje. Nagyon köszönjük a közönség és a művészek támogatását és biztatását, embert próbáló hetek állnak mindannyiunk mögött: a Budapesti Tavaszi Fesztivál a főváros legjelentősebb kulturális intézményeivel, játszóhelyeivel, nemzetközi partnerintézményekkel és társulatokkal együttműködésben valósul meg évről évre, így a fesztivál jelenével és jövőjével kapcsolatos eljárásrend kidolgozása körültekintő, országhatárokon átívelő egyeztetést igényelt és igényel" – emeli ki Káel Csaba, a fesztivál főszervezője, a Müpa vezérigazgatója. Hangsúlyozza, hogy az egyetlen lehetőség és a felelős döntés most az, ha a fesztivál több mint 100 programja idén áprilisban nem valósul meg,

A szervezők kiemelik, hogy a fesztivál 17 napját több éven át tartó hatalmas előkészítő, adminisztratív és kreatív alkotói munka előzi meg: a területen dolgozó művészek, szakemberek és a színfalak mögött tevékenykedő kollégák elhivatott, fáradhatatlan munkája nélkül a fesztivál fantasztikus, négy évtizednyi története sem létezhetne. „Hisszük, hogy a rendkívüli helyzet elmúltával, a világjárvány legyőzését követően a közös, személyes élmények, a művészet, a közös történeteinket, tragédiáinkat és sikereinket elmesélő alkotások jelentősége még inkább felértékelődik szerte a világon, addig pedig az a feladatunk, hogy mindenekfelett vigyázzunk egymásra, támogassuk egymást, előkészítve a várva várt újrakezdést-visszatérést!” - mondja Káel Csaba.

„Budapest sokszínű, izgalmas és kreatív város. A Tavaszi Fesztivál programját is éppen ilyennek álmodtuk meg: sokszínűnek, izgalmasnak és kreatívnak. Az idei évben azonban ezt sajnos nem fogjuk tudni megmutatni a közönségünknek"– mondta el Faix Csaba, a fesztivál társszervezője, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője. – A taps idén tavasszal nem a nézőtérről szól a művészeknek, hanem az ablakokból az egészségügyi dolgozóknak és mindazoknak, akik rengeteget tesznek a városért, értünk. Köszönjük nekik! És természetesen köszönjük az összes kollégánknak, akik azért dolgoztak, hogy összeálljon a fesztivál programja" – tette hozzá.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői ebben a rendkívüli helyzetben is mindent megtesznek azért, hogy a látogatókat folyamatosan tájékoztassák az elmaradt programokkal kapcsolatos tudnivalókról. A megvásárolt jegyek visszaváltására a fesztivál weboldalán lesz lehetőség, ennek módjáról és részleteiről hamarosan a www.btf.hu oldalon találhatnak információt a nézők.

Az április 3. és 19. között megrendezésre kerülő jubileumi 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál ismét változatos összművészeti műsorral várja az érdeklődőket. A színes kínálat része komolyzene, opera, jazz és könnyűzene, világzene, tánc, újcirkusz, színház és képzőművészeti program is. A fesztivál különlegességét fokozza, hogy a legjobb magyar előadók mellett igazi világsztárok lépnek majd fel, illetve a fesztiválon számos bemutató, valamint társintézményekkel szoros együttműködésben megvalósuló program is lesz.

2020-ban is több helyszínen zajlanak majd az események: a Müpa és Zeneakadémia mellett az Erkel Színház, a Pesti Vigadó és a Várkert Bazár, a Budapest Music Center, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, az Akvárium Klub, továbbá a fővárosi színházak és kulturális intézmények, múzeumok is kiemelt programhelyszínek lesznek. A továbbra is a Müpa, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésében megvalósuló eseménysorozat Budapest meghatározó kulturális intézményeinek és helyszíneinek bevonásával folyamatosan szélesíti kínálatát.

ÁPR.
3-tól
ÁPR.
19-ig
Személyes átvétel
Előadások
ÁPR.
4
Szo
19:30
Ensemble Mandel
Bingeni Szent Hildegárd látomásai
Zeneakadémia - Solti György Kamaraterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
4
Szo
19:30
Szabó Marcell zongorakoncertje
Francia-orosz képek
Pesti Vigadó, Díszterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
5
V
11:00
Amadinda Ütőegyüttes
Ütős nap
Zeneakadémia Koncertközpont, Nagyterem
Elmarad!
Elmaradó
 
ÁPR.
5
V
12:30
Tambuco Percussion Ensemble
Ütős nap
Zeneakadémia - Solti György Kamaraterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
5
V
15:00
Third Coast Percussion
Ütős nap
Zeneakadémia Koncertközpont, Nagyterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
5
V
16:30
Kai Strobel ütőhangszeres koncertje
Ütős nap
Zeneakadémia - Solti György Kamaraterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
5
V
18:15
Makoto Ozone és Szaniszló Richárd koncertje
Ütős nap
Zeneakadémia - Solti György Kamaraterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
5
V
19:30
Az Ütős nap zárókoncertje
Zeneakadémia Koncertközpont, Nagyterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
5
V
20:00
Charlie
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
6
H
19:30
Yuya Mizuno csellókoncertje
A szapporói Liszt Ferenc Szeminárium legeredményesebb versenyzője
Pesti Vigadó, Északi terem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
6
H
20:00
Joep Beving
A38 Hajó - Koncertterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
7
K
19:30
Szergej Nakarjakov és a Budafoki Dohnányi Zenekar
Zeneakadémia Koncertközpont, Nagyterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
8
Sze
19:30
Ton Koopman és az Amsterdam Baroque Orchestra
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
8
Sze
20:00
Tank and the Bangas
A38 Hajó - Koncertterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
9
Cs
19:30
Kelemen Barnabás és Nagy Péter koncertje
Pesti Vigadó, Díszterem
Lezárt
 
ÁPR.
11
Szo
19:00
PONT Fesztivál / Április 11. / Napijegy
Mi a csoda?
Várkert Bazár
Elmarad!
A koncertekre való belépéshez a napijegyet karszalagra kell váltani.
Lezárt
 
ÁPR.
12
V
19:30
PONT Fesztivál / Április 12. / Napijegy
Mi a csoda?
Várkert Bazár
A koncertekre való belépéshez a napijegyet karszalagra kell váltani.
Lezárt
 
ÁPR.
13
H
19:30
Ji zongorakoncertje
Bonn-Busan-Budapest
Zeneakadémia Koncertközpont, Nagyterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
13
H
19:30
Kristine Opolais áriakoncertje
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
14
K
19:30
Accord Quartet
Pesti Vigadó, Díszterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
14
K
19:30
Oláh Krisztián: Parallel Reflections
Zeneakadémia - Solti György Kamaraterem
Elmarad!
Elmaradó
 
ÁPR.
14
K
20:00
Makám: Mamilula
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Lezárt
 
ÁPR.
15
Sze
19:30
Farkas Gábor zongorakoncertje
Bécsi esték
Zeneakadémia Koncertközpont, Nagyterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
15
Sze
19:30
Sárik Péter Trió x Beethoven
Pesti Vigadó, Díszterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
16
Cs
19:30
Kállai Ernő és Balázs János koncertje
Pesti Vigadó, Díszterem
Elmarad!
Elmaradó
 
ÁPR.
16
Cs
19:30
Staatskapelle Weimar
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
16
Cs
20:00
Manu Delago Ensemble: Circadian
A38 Hajó - Koncertterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
17
P
18:00
Akram Khan Company: Chotto Xenos
Müpa, Fesztivál Színház
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
17
P
19:30
Lukács Miklós és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Pesti Vigadó, Díszterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
17
P
20:00
Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus
Budapest, Szent István Bazilika
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
18
Szo
18:00
Akram Khan Company: Chotto Xenos
Müpa, Fesztivál Színház
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
18
Szo
20:00
Belau: Colourwave
Lemezbemutató koncert
A38 Hajó - Koncertterem
Elmarad!
Lezárt
 
ÁPR.
19
V
19:30
Lawrence Brownlee és Yijie Shi áriakoncertje
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Elmarad!
Lezárt
 
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×