Óbudai Társaskör

1036 Budapest, Kiskorona u. 7. Tel: 250-0288
térkép
 


Régi óbudai hangulatot idéz az Árpád híd tövében a Korona tér, a Kiskorona utca és a Mókus utca által határolt tömb. A 19. században épült, a Koronához és az Oroszlánhoz címzett fogadó és kávéház az 1988-as felújítás óta az Óbudai Társaskör otthona. A koncertélet legjelesebb kamaraegyüttesei, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok mellett egy fiatal formáció, az Anima Musicae Kamarazenekar, valamint az igényes könnyűzenét játszó Budapest Ragtime Band is itt tartja próbáit, és részt vesz a ház művészeti életében. A klasszikus és kortárs zenei koncertek, valamint a klasszikussal határos könnyebb műfajok, a sanzon a swing, illetve a szalonzene mellett a társművészetek, vagyis művészeti szalonok, vers, próza, színház, felolvasó színházi estek és kortárs kiállítások várják a látogatókat.

Sétáljanak körbe az Óbudai Társaskörben!

Előadások időrendben Bérletek Produkciók
OKT.
7
P
19:00
Daloskönyv 1. - Bolero
Megyesi Schwartz Lúcia dalestje - magyar nyelven
Óbudai Társaskör - Till Ottó-terem
Műsorváltozás: Daloskönyv 1. - Párizstól Budapestig helyett Daloskönyv 1. - Bolero
Több mint 10 jegy
 
OKT.
9
V
11:00
Játékos Muzsika
Czigány Györggyel - magyar nyelven
Óbudai Társaskör - Till Ottó-terem
Több mint 10 jegy
 
OKT.
11
K
16:00
ZENEBARÁTOK KLUBJA
Színekkel, szavakkal, dallamokkal - magyar nyelven
Óbudai Társaskör- Kamaraterem
Több mint 10 jegy
 
OKT.
13
Cs
19:00
Gitármuzsika Óbudán
Csáki András gitárestje - magyar nyelven
Óbudai Társaskör - Till Ottó-terem
Több mint 10 jegy
 
OKT.
14
P
15:00
Hangolda
Vidám ismeretterjesztő játék dalokkal, hangokkal óvodás gyermekeknek - magyar nyelven
Óbudai Társaskör- Kamaraterem
Több mint 10 jegy
 
OKT.
18
K
16:00
ZENEBARÁTOK KLUBJA
Ötvös Csilla operaénekes és tanítványai - magyar nyelven
Óbudai Társaskör- Kamaraterem
Több mint 10 jegy
 
OKT.
21
P
19:00
Kováts Kriszta - A híd felé
magyar nyelven
Óbudai Társaskör - Till Ottó-terem
Több mint 10 jegy
 
OKT.
24
H
19:00
Vivi ancora - Bordás Mária áriaestje
magyar nyelven
Óbudai Társaskör - Till Ottó-terem
Több mint 10 jegy
 
OKT.
25
K
16:00
ZENEBARÁTOK KLUBJA
A Bartók Béla Konzervatórium növendékei - magyar nyelven
Óbudai Társaskör- Kamaraterem
Több mint 10 jegy
 
OKT.
26
Sze
19:00
Halál Velencében
Olvasó-gondolkodó színház zenével - magyar nyelven
Óbudai Társaskör - Till Ottó-terem
Több mint 10 jegy
 
NOV.
5
Szo
19:00
Roby Lakatos
és a Még egy kört! Gypsy Jazz Band koncertje - magyar nyelven
Óbudai Társaskör - Till Ottó-terem
Több mint 10 jegy
 
INFORMÁCIÓ

Óbudai Társaskör
III. kerület, Kiskorona u. 7.
Megközelíthető:
- Batthyány tér felől H5
- Margit hídon 9-es busz
- Árpád hídon 1-es villamos

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×