Djabe & Steve Hackett - The Journey Continues Tour

Jazz

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

A Djabe zenekar vezetőjét és alapítóját, Égerházi Attilát 20 éves barátság és munkakapcsolat fűzi Steve Hacketthez, a Genesis gitárosához. Steve Hackett első közreműködése 2003-ban, a Djabe: Táncolnak a kazlak c. albumon valósult meg. Az első közös koncertre 2004 nyarán, a londoni Spitz Clubban került sor. A folytatásra 2007-ig kellett várni, amikor Steve Hackett segített megtölteni a Petőfi Csarnokot a Sipos András emlékkoncerten. A Genesis egykori gitárosára olyan nagy hatást tett a Djabe zenei szellemisége és nyitottsága, valamint a zenészek játéka, hogy ő maga kérte a közös folytatást. 2008 óta a Djabe és Steve Hackett minden évben tart egy közös turnét, melynek során Djabe, Steve Hackett, Genesis és közös szerzeményeket játszanak. Steve 2011 óta hat közös albumot jelentett meg a zenekarral. Ebből az utolsó három 2017 és 2018 folyamán a londoni Cherry Red Records gondozásában került kiadásra. Ezek az albumok a Cherry Red jóvoltából világszerte elérhetőek és sok ezer példányban találtak gazdára. A közös albumok mellett Steve rendszeresen játszik vendégként a Djabe albumain, a Djabe tagjai pedig Steve felvételein működtek közre több alkalommal.

A Szardínia szigetén rögzített Life Is A Journey - The Sardinia Tapes album különleges hangzása miatt, melyet leginkább az instrumentális progresszív kategóriába sorolhatunk, komoly sikereket hozott a Djabe & Steve Hackett formáció számára. A lemez érdekessége, hogy háromnapi közös szardíniai improvizálás után az elkészült felvételek segítségével Barabás Tamás, a Djabe zenekar basszusgitárosa készített belőle egy teljes stúdióalbumot. Steve Hackett és a Djabe tagjai is lenyűgözőnek találták az eredményt. A The Sardinia Tapes 2017. október 4-én jelent meg világszerte, mely alkalomból a zenészek Budapesten bemutatták élőben is a lemezt. Ennek a koncertnek a felvétele képezi az anyagát a 2018. szeptember 12-én kiadott Life Is A Journey - The Budapest Live Tapes korongoknak. A DVD változaton helyet kapott egy koncertrészletekkel teletűzdelt dokumentumfilm a 2018-as közös turnéról, Tour Is A Journey címmel. Az utazás, azaz a journey 2019-ben is folytatódik, hiszen Steve Hackett és a Djabe zenekar ebben az évben, július végén-augusztus elején közös turnéra indul. A turné nyíregyházi állomása augusztus 3-án-án, a Váci Mihály Kulturális Központ Hangversenytermében lesz. A koncertkörút során ismét felcsendülnek a Life Is A Journey album darabjai, valamint Djabe, Hackett és Genesis klasszikusok is.

További információ:
www.djabe.hu
https://www.facebook.com/djabeworld

Előadások
VIDEÓ GALÉRIA
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×