Hegedűs a háztetőn

Musical

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

A helyszín a 20. századi Anatevka, egy zsidók és oroszok lakta falu, ahol a közösségéletét a vallás és a mindenre kiterjedő hagyományok határozzák meg. Itt él Tevje, a tejesemberfeleségével, Golde-val, valamint öt lányukkal. Az apa mindent elkövet, hogy a családot összetartva lányait a tradíciók szerint adja férjhez. A fiatalok azonban vallási eszmék helyett, szerelemből kívánnak házasodni, így a legidősebb lány, Cejtel a dúsgazdag férj helyett a szegény szabólegényt, Mótelt választja; húga, Hódel Szibériába utazik fogvatartott kedvese, Perchik után; Háva, a harmadik lány pedig egy más vallású fiú mellett talál rá a boldogságra. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek különböző megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: az egyre erősödő antiszemitizmussal, a politikai megmozdulásokkal és végül a rendelettel, hogy vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét!

A darabot Magyarországon először az Operettszínházban mutatták be 1973. február 9-én Vámos László rendezésében, a főszerepben Bessenyei Ferenccel. Nagyon fontos mű, mely egyfajta átmenetet képez az operett és a musical műfaja között, különleges zenei világával és keserédes humorával szólítja meg a nézőket. A darabot 1974-ben betiltották, és csak tizenegy év múlva, 1985-ben mutatták be újra, ugyancsak az Operettszínházban.

2021-ben Bozsik Yvette rendezésében, a színház valamennyi művészének közreműködésével tér vissza repertoárunkra!

Az előadás kizárólag a mindenkori hatályban lévő jogszabályok betartásával látogatható, különös tekintettel a járványügyi rendelkezésekre.

Színházlátogatási szabályok a pandémiás időszakban

ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Bozsik Yvette

Szereposztás:
Tevje, a tejesember: Földes Tamás / Dézsy Szabó Gábor / Homonnay Zsolt / Faragó András
Golde, Tevje felesége: Kalocsai Zsuzsa / Szulák Andrea / Janza Kata / Frankó Tünde
Cejtel, Tevje lánya: Vágó Bernadett / Gubik Petra / Jenes Kitti / Haraszti Elvira
Hódel, Tevje lánya: Kardffy Aisha / Széles Flóra / Zavaros Anna
Háva, Tevje lánya: Fekete-Kovács Veronika / Pacskó Dóra / Kelemen Fanni
Sprince, Tevje lánya: Bujdosó Anna / Sautek Dóra / Kiss Eszter
Bjelke, Tevje lánya: Hortobágyi Brigitta / Hoffman Zoé Virág / Rácz-Almási Vivien
Jente, házasságközvetítő: Oszvald Marika / Zsadon Andrea / Siménfalvy Ágota
Mótel Kamzolj, szabólegény: Kocsis Dénes / Bálint Ádám / Dénes Viktor
Percsik, diák: Kerényi Miklós Máté / Pesák Ádám / Nagy Lóránt
Lejzer-Wolf, hentes: Magócs Ottó / Németh Attila / Pálfalvy Attila
Mordche, kocsmáros: Kiss Zoltán / Jantyik Csaba / Balogh Bodor Attila
Rabbi: Szolnoki Tibor / Csere László / Bardóczy Attila
Mendel, a Rabbi fia: Imre Roland / Altsach Gergely / Czikora István László
Avram, könyvárus: Angler Balázs / Petridisz Hrisztosz / Oláh Tibor
Náhum, koldus: Vati Tamás / Gombai Szabolcs / Sík Milán
Cejtel dédi, Golde nagyanyja: Ullmann Zsuzsa / Frankó Tünde / Vásári Mónika
Fruma-Sára: Nádasi Veronika / Füredi Nikolett / Kékkovács Mara / Faragó Alexandra
Csendbiztos: György-Rózsa Sándor / Mészáros Árpád Zsolt / Miklós Attila
Fegyka: Pál Péter / Tarlós Ferenc / Vígh Gergő
Sejndl, Mótel anyja: Sz. Nagy Ildikó / Csengeri Ottília / Mirtse Réka
Szása - Első orosz: Laki Péter / Erdős Attila / Cseh Dávid Péter
Jásszl, a kalapos: Czeglédi Ákos / Pete Ádám / Görög Patrik
A hegedűs: Kiss-Balbinát Ádám / Indrei Ábel

Karmester:
Pfeiffer Gyula
Tassonyi Zsolt

Alkotók:
Írta: Joseph Stein
Zene: Jerry Bock
Versek: Sheldon Harnick
Fordította: Orbán János Dénes
Zenei vezető: Bolba Tamás
Karigazgató: Szabó Mónika
Koreográfus-asszisztens: Németh Zsuzsanna
Rendezőasszisztens: Szigethy Brigitta, Szolnoki Zsolt
Játékmester: Tucker András
Világítástervező: Dreiszker József
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Díszlettervező: Khell Zsolt
Koreográfus munkatárs: Krizsán Dániel, Gombai Szabolcs
Rendező - Koreográfus: Bozsik Yvette

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×